Minden jogviszony jellemzője, hogy a feleket érintő kötelezettségeknek valamilyen rendszere működik. Jó részt ez határozza meg az adott jogviszony jellegét, karakterét. Ez áll a munkaviszonyra is.
A munkaviszonyban a feleket érintő kötelezettségeknek valójában három fajtája van. Nevezetesen
– az általános magatartási követelmények (Mt. 6-12. §),
– a munkáltatókat terhelő kötelezettségek (különösen az Mt. 51., valamint a 115-164. §-ai.)
– a munkavállalókat terhelő kötelezettségek (különösen az Mt. 52-54. §-ai, valamint 86-114. §-ai.)
Mindezek mellett természetesen számos olyan további kötelezettség is fennáll, melyek az egyes munkajogi intézkedésekhez, pl. az áthelyezésekhez, felmondásokhoz, stb. kapcsolódnak. (Ez utóbbiakkal jelenleg nem foglalkozunk.)
A munkaviszonyra vonatkozó szabályok (Mt., végrehajtási szabályok), valamint a munkajog irodalma feldolgozta, rendszerezte mindezeket és ennek alapján a munkaviszonyban állókra vonatkozó kötelezettségeknek alábbi szerkezete, nevesített rendszere mutatható ki:
I. Általános magatartási követelmények:
Ezekről a kötelezettségekről (mint fentebb említettem) az Mt. 6-12. §-ai rendelkeznek. Jellemzőjük, hogy egyaránt vonatkoznak mind a munkáltatókra, mind a munkavállalókra, ezért is nevezzük őket általános kötelezettségeknek. Más kérdés, hogy törvényi meghatározásuk véleményem szerint nem tekinthető kielégítőnek; egyesek csak az egyik fél kötelezettségeiről szólnak, mint pl. az üzleti titkok védelme; más meghatározások hiányosak, így pl. rendeltetésellenes joggyakorlás általános követelményével szemben csupán a joggal való visszaélés előírása; sorrendi, megfogalmazási hiányosságok is kimutathatók. Magunk részéről javasoltuk e követelményeket, pontosabban megfogalmazni és logikailag is kellően felépíteni. (Lásd a Magyar Jog 2015. évi IV. számában). Röviden ezek az alábbiak:
– a jogok rendeltetésszerű gyakorlása,
– az általában elvárt magatartás tanúsítása, kivéve, ha törvény másként rendelkezik, – az együttműködési kötelezettség,
– a jóhiszemű és tisztességes eljárás követelménye,
– az egyenlő bánásmód követelménye,
– a személyiségi jogok védelme,
– a munkáltatói jó hírnév, jog védte érdek védelme.
II, A munkáltatókat terhelő kötelezettségek:
A hatályos Mt. a munkáltató kötelezettségeiről csak hézagosan, szétszakított szerkezetben, egyes esetekben pedig csupán érintőlegesen rendelkezik. (Ez nyilván összefügg a szakmai feldolgozottság hiányosságaival.) Mindenesetre fontos változás indult a II. Mt. megalkotásával (1967. évi II. tv.), amikor is az „új gazdasági mechanizmus” bevezetése a figyelmet a gazdaságra, a szakmai irányítás, a teljesítménynövelés fontos kérdéseire irányította. Munkajogunk területén ez különösen a munkavégzés kérdéseivel összefüggő tennivalók átgondolását, továbbfejlesztését jelentette. Kétségtelen azonban, hogy ez ekkor alapvetően csak a munkavállalóra háruló kötelezettségek oldaláról történt meg. A munkáltató térfelére eső kötelezettségeknek csupán a legfontosabb szabályai kidolgozására került sor. Ezen a helyzeten pedig igazából nem változtatott sem az 1992.évi XXII. tv.(III. Mt.), sem a jelenleg is hatályos 2012. évi I. törvény (IV. Mt.).
Ha pedig a munkáltatót terhelő kötelezettségeket közelebbről vizsgáljuk, azt látjuk, hogy azok közel sem egyneműek vagy azonos súlyúak. Egyfajta szerkezetben jelentkeznek. Véleményünk szerint valójában három csoportba sorolhatók.
Nevezetesen egyesek – betöltött szerepükből következően, – főkötelezettségnek minősíthetők, mégpedig szerintünk ilyen az ún. foglalkoztatási kötelezettség(Mt. 42. § (3)-(4) bek., valamint az 51. §-ának (1) bek.),valamint a munkabér fizetési kötelezettség (Mt. 42. § (2) bek. b) pont). Már itt hangsúlyozzuk, hogy ezekről mindkét esetben a felek, a munkaszerződésben jogosultak dönteni. Főkötelezettségnek nem, de igen fontos – elsősorban a foglalkoztatási kötelezettségből…