A Tbj. (2019. évi CXXII.) törvény 4. § 6. pontja értelmében fogvatartottnak e jogszabály alkalmazásában az minősül, akinek őrizetét rendelték el, az a személy, aki olyan bűnügyi felügyelet alatt áll, amelynek során a bíróság előírta számára, hogy lakást, egyéb helyiséget, intézményt, vagy ahhoz tartozó bekerített helyet engedély nélkül nem hagyhat el, továbbá a letartóztatott, a szabadságvesztést vagy elzárást töltő, valamint a kényszergyógykezelés vagy előzetes kényszergyógykezelés alatt álló személy.

Tehát tág fogalomról van szó, amely magában foglalja a bűnügyi felügyelet bizonyos formáit, de magában foglalja a letartóztatást, szabadságvesztést vagy kényszergyógykezelést is.

E személyes szabadságot érintő korlátozásokat részleteiben a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvényben, az egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvényben a  Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvényben találjuk. 

A fogvatartott fenti fogalmának a két szempontból van jelentősége: egyrészt a Tbj. 22. § (1) bekezdés n) pontja értelmében a fogvatartott egészségügyi szolgáltatásra jogosult. 

Másrészt a Tbj. 39. § (3) bekezdés e) pontja, illetve a 40. § (4) bekezdés e) pontja értelmében a fogvatartott társas valamint az egyéni vállalkozó mentesül a havi minimális járulékfizetési kötelezettség adó. (És természetesen a minim szociális hozzájárulási adó alól is a Szocho. (2018. évi LII.) törvény vonatkozó előírásai alapján. 

A Tbj. 16. § d) pontjában foglaltakra tekintettel ugyanakkor  kérdésként merülhet fel, hogy mi szükség van az egyéni vagy társas vállalkozó vonatkozásában ezen előírásokra. 

Az említett 16. § d) pontja akként rendelkezik, hogy nem terjed ki a biztosítás a letartóztatás tartama alatt, kivéve, ha a letartóztatottat jogerősen felmentették, vagy a bíróság jogerős vagy…