Nepstupn dokument, nutn pihlen
Input:

A fővállalkozók kipöckölésével kreál fiktív adóhiányt a NAV!

2019.11.21, , Forrás: Verlag Dashöfer (http://www.dashofer.hu)

A NAV elégedetlen lehet az adóhiányok megállapítási ütemével, ezért új terület után néztek. Kitalálták, hogy a fővállalkozókat feleslegesnek lehet minősíteni, ezzel pedig elég sok adóhiány hozható létre, mesterségesen. A hivatalon belül már több „szakértője” van az ilyen jellegű megállapításoknak és a módszer jól láthatóan terjed, hiszen bámulatosan jövedelmező az állam számára.

A fővállalkozó tipikusan egy teljesítési láncolat köztes szereplője, a megrendelő és az alvállalkozók között, rendszerint a saját nevében a megrendelő javára olyasmit teljesített, amit nem ő végzett el. A fővállalkozó általában nem rendelkezett, nem is rendelkezhetett azokkal a személyi, tárgyi és pénzügyi feltételekkel, amikkel a megrendelő és az alvállalkozók. Sőt! Gyakran előfordul, hogy a fővállalkozó kizárólag úgy szerződik, hogy rá a számlák átutalásán kívül más feladat ne háruljon!

A megállapításokat általában a megrendelőnél „veti be” a NAV. Az egyik legismertebb döntéshozó az ilyen ügyekben az Észak-Budapesti NAV Igazgatóságon László László főosztályvezető úr, akinél nemrég hiány volt az adóellenőrökből. 

 

Annak érdekében, hogy az Önnek legjobb olvasási élményt nyújthassuk oldalunkon, cookie-kat használunk. A cookie-król, illetve használatukról részletesebb információkat a következő linken találhat: ide. Amennyiben a "folytatás" gombra kattint, vagy tovább használja oldalunkat, Ön tudomásul veszi a cookie-k használatát.