A kisadózó vállalkozásokról szóló 2012. évi CXLVII. törvény 2. szakaszának 8. pontja értelmében a kisadózó vállalkozó alapvetően főállásúnak minősül, nem főállásúnak csak az ugyanezen jogszabályi hely alpontjaiban meghatározott feltételek valamelyikének a teljesülése esetén tekintendő. A következőkben ezekkel foglalkozunk.

Nem minősül főállásúnak a kisadózó, amennyiben heti 36 órát elérő foglalkoztatással járó munkaviszonyban áll azzal, hogy az egyidejűleg fennálló több munkaviszony esetén a munkaidőt össze kell számítani. Nem egyszer adódik a kérdés, hogy mi történik abban az esetben, ha a heti 36 órás munkaviszonyban történő foglalkoztatásra külföldön kerül sor?

Nos, ha erre EGT tagállamban vagy egyezményes államban kerül sor, semmilyen problémát nem okoz, hiszen a jogszabályi hely c) és d) pontja értelmében nem minősül főállású kisadózónak az a vállalkozó, aki  a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról és annak végrehajtásáról szóló uniós rendeletek alapján külföldön biztosított, vagy a kétoldalú szociálpolitikai, szociális biztonsági egyezmény alapján más államban biztosított.

Például, ha a egy Ausztriában munkavállalóként dolgozó személy idehaza kisadózó, akkor ott kiállított A1-es igazolás alapján nem minősül főállású kisadózónak.

Szintén nem főállású az a kisadózó, aki az 1997. évi LXXX. törvény (Tbj.) szerint egyéni vagy társas vállalkozóként kiegészítő tevékenységet folytatónak minősülne, azaz sajátjogú nyugdíjas, vagy özvegyi nyugdíjaként a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt már betöltötte.

A Tbj.) 4. § f) pontja értelmében sajátjogú nyugdíjas  az a természetes személy, aki

1.) az 1997. évi LXXXI. (Tny.) törvény, illetve nemzetközi egyezmény alkalmazásával a Tbj.14. § (3) bekezdés a) és c) pontjában meghatározott saját jogú nyugellátásban (öregségi nyugdíjban, illetve rehabilitációs járadékban) részesül,

2.) a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány által folyósított ellátásokról szóló kormányrendelet alapján folyósított öregségi,…