Manapság az álláshirdetések jelentős része úgy jelenik meg, hogy nem szerepelnek benne a fizetések. No de jól van ez így?
A fizetés az egyik legfontosabb tényezője annak, hogy egy munkakereső érdeklődik-e egy állás iránt vagy sem. Azonban ma Magyarországon nagyon kevés álláshirdetésnél áll ott feketén-fehéren, hogy milyen összegre számíthat a jelentkező, ha megkapja a munkát – írja a Dívány.
Rengeteg netes álláshirdetéssel találkozhatnak manapság az emberek, de ezek közül viszonylag kevés akad, ahol a fizetések konkrétan fel vannak tüntetve. Paulina Król, aki a No Fluff Jobs személyzeti és operatív vezetője, elmondta: céljuk, hogy minél átláthatóbbak legyenek a bérek, ezért fontosnak tartják, hogy szerepeljenek az összegek a hirdetésekben.
A szakember három fő okot nevez meg arra nézve, hogy miért rejtegetik a cégek a béreket:
- ez a vállalat általános politikája;
- attól tartanak, hogy elveszítik a rugalmas tárgyalási lehetőségeket, illetve, hogy versenyhátrányba jutnak más cégekkel szemben;
- félnek az új és a régi kollégák közötti bérfeszültségtől.
A pontos összegek helyett gyakran látni olyan kifejezéseket, mint „versenyképes fizetés”, amely azonban a szakértő szerint félrevezető lehet, mivel a tapasztalatok jelöltenként eltérhetnek, így az elvárások is változhatnak.
Szintén gyakran olvasható álláshirdetésekben a „fizetési igény megjelölésével” mondat, amellyel a munkáltatók általában felmérik a jelöltek önértékelését és piaci elvárásait. Azonban az sem kizárható, hogy a vállalat azt reméli, az eredetileg tervezettnél…