Nepstupn dokument, nutn pihlen
Input:

Pénzügyi alappal segítené a kkv-k piaci megjelenését az EU

2019.10.11, Forrás: Napi.hu (http://www.napi.hu/)

Új pénzügyi alap létrehozását fogja javasolni a kis- és középvállalkozások (kkv) piaci megjelenésének elősegítésére az új összetételű Európai Bizottságban az emberközpontú gazdasággal kapcsolatos tevékenységekért felelős portfólió élére jelölt Valdis Dombrovskis, aki erről keddi brüsszeli meghallgatásán beszélt az MTI szerint.

Az ügyvezető alelnöknek jelölt Dombrovskis, aki a pénzügyi szolgáltatásokért felelős biztosi pozíciót is betölti majd, az Európai Parlament gazdasági és monetáris ügyekkel (ECON), valamint a foglalkoztatási és szociális ügyekkel (EMPL) foglalkozó szakbizottságai előtti meghallgatásán tervét azzal indokolta, hogy Európának szüksége van a kkv-k innovatív képességére és tehetségére.

Dombrovskis szerint megfelelő pénzügyi alapok révén meg kell akadályozni, hogy a kkv-k, "a jövő gazdasági bajnokai" távozzanak az Európai Unióból amiatt, hogy nehezen tudnak piaci finanszírozást szerezni. Támogatni kell tevékenységüket a tőkéhez jutás segítésével, könnyíteni kell számukra a banki hitelezést, és a kkv-k tőzsdére jutását is segíteni kell. Ehhez jól működő tőkepiaci unióra van szükség - emelte ki a lett politikus.

Új uniós szabályozás kell a kriptovalutákra

Új európai szintű szabályozásra van szükség a digitális, vagy virtuális valuták, például a Facebook tervezett kriptodevizája, a Libra megjelenése és használata kapcsán a pénzügyi stabilitás és a befektetések védelme érdekében. Az EU-nak a virtuális valuták szabályozása révén kell küzdenie a tisztességtelen verseny és a pénzügyi stabilitást fenyegető veszélyek ellen, a kiberbiztonság megteremtése érdekében.

Az uniónak újra kell gondolni a pénzmosás elleni fellépés kereteit a hatékonyság növelése érdekében. Nemzetközi partnerekkel együttműködve kell erősíteni a felügyeletet, az ellenőrzést és a végrehajtást határokon átnyúló módon is. Fontosnak nevezte

 

Annak érdekében, hogy az Önnek legjobb olvasási élményt nyújthassuk oldalunkon, cookie-kat használunk. A cookie-król, illetve használatukról részletesebb információkat a következő linken találhat: ide. Amennyiben a "folytatás" gombra kattint, vagy tovább használja oldalunkat, Ön tudomásul veszi a cookie-k használatát.