Az elmúlt években egyértelműen kirajzolódott egy tendencia: a stresszhez köthető munkakiesések száma folyamatosan emelkedik, és mára a leggyakoribb okok közé került.

A növekedés mértéke olyan jelentős, hogy már nem egyéni problémákról, hanem szervezeti szintű működési kérdésről beszélünk.

A mentális túlterheléshez kapcsolódó hiányzások gyors ütemben nőttek. 

A klasszikus terhelések továbbra is jelen vannak:

• tartósan magas munkamennyiség 
• túlórák és időnyomás 
• munkahelyi konfliktusok 
• egzisztenciális bizonytalanság 

Ezek mellé azonban egy új típusú nyomás is társult, amely kevésbé látványos, mégis meghatározó.

A bizonytalanság, mint állandó terhelés

A modern munkakörnyezetben sok kérdés nincs egyértelműen kijelölve. A munkavállalók gyakran saját maguk próbálják meghatározni a kereteket:

• mikor tekinthető befejezettnek egy feladat 
• mennyire kell folyamatosan elérhetőnek lenni 
• ki viseli a döntési felelősséget 
• milyen csatornán és milyen gyorsan kell reagálni 

Ez az állandó értelmezési kényszer mentálisan megterhelőbb lehet, mint a konkrét feladatok.

A rugalmasság kettős hatása

A rugalmas munkavégzés sok esetben valódi előnyt jelent. Ugyanakkor könnyen átfordulhat túlterhelésbe, ha hiányoznak a világos keretek.

A munkanap darabokra szakadása tipikus példa erre. A nap közbeni megszakítások és az esti munkavégzés kombinációja:

• meghosszabbítja a tényleges munkaidőt 
• csökkenti a pihenésre fordítható időt 
• rontja a koncentrációt és az alvás minőségét 

Rövid távon ez teljesítménycsökkenéshez vezet, hosszabb távon pedig tartós kimerültséghez.

A határok eltűnése felgyorsítja a kimerülést

Amikor a munka és a magánélet közötti határ elmosódik, a regeneráció is nehezebbé válik. Különösen igaz…