6.3.8.1 A támogatások kezelése az áfában

Az általános forgalmi adóval összefüggésben két szempontból kérdéses a támogatások minősítése: egyrészt, hogy a támogatás folyósítása mikor keletkeztet adókötelezettséget, másrészt, hogy a levonható áfa arányosítással való kiszámítása során „bevételként” figyelembe kell- e venni.

Mindjárt az elején le kell szögezni, hogy a kétféle minősítés nem ugyanaz: az arányosítás során nemcsak azokat a támogatásokat kell figyelembe venni, amelyek után áfát kell fizetni, (tehát ellenértéknek minősülnek), hanem – bizonyos feltételek mellett – az ellenértéknek (és bevételnek) nem tekintendő támogatásokat is.

Tekintsük át az egyes támogatás típusok áfabeli következményeit vázlatosan a fizetés szempontjából, majd a későbbiekben ezeket részletesen tárgyaljuk.

Főszabály szerint a támogatás is akkor képez adóalapot, ha ellenérték, vagyis valamely magatartásért, teljesítésért, kötelezettségvállalásért járó tartozás. A lényeg, hogy valamely konkrét szolgáltatásnyújtás, termékértékesítés teljesítésével kapcsolatba legyen hozható.

1. Amennyiben az utalt támogatásért nem történik konkrét kötelezettségvállalás valamely tevékenység végzésére, hanem az általában a működést, a tevékenységet finanszírozza, mintegy forrás-kiegészítésül szolgál, úgy az nem adóalap a támogatottnál, tekintet nélkül arra, hogy mi a támogatás forrása (fejezeti kezelésű előirányzat, elkülönített állami pénzalap, gazdasági társaság, önkormányzat, kht, magánszemély stb.). Az is közömbös továbbá, hogy milyen jellegű tevékenységhez utalják, (azaz például a kutatás-fejlesztéshez) az ilyen módon utalt támogatásnak sincs áfa vonzata. (Ez a klasszikus értelemben vett intézményfinanszírozás.) Amennyiben az abból finanszírozott tevékenység nem értékesül más felé, és máshonnan sem jut ellenértéknek minősülő támogatáshoz az adóalany, a támogatásból eszközölt beszerzések áfája nem vonható le. (Az ugyanis alapelv, hogy az áfaköteles bevétel felmutatása legalizálja csak a beszerzéseket terhelő áfa levonásának jogát!)

2. Ha a támogatás konkrét teljesítéssel közvetlen kapcsolatba hozható, úgy a következő esetek merülhetnek fel.

2.a) Ha konkrét tevékenységhez utalják ugyan a támogatást, de meghatározott megrendelés nélkül, az csupán a feladatot finanszírozza, és így a támogatás nem szolgáltatásnyújtás ellenértéke. A támogató pusztán a célra történő pénzfelhasználással számoltatja el a támogatottat. Áfabeli megítélése ennek a támogatásnak a klasszikus intézmény-finanszírozással egyezik meg.

2.b) Ha a támogatásért cserébe van viszontszolgáltatás, vagyis valamely magatartás végzésére vállal kötelezettséget a támogatott, úgy a szolgáltatásnyújtás ellenértékeként az azért vállalt kötelezettség, végzett tevékenység adómértékével adózik.

2.c) Ha a támogatás ugyan konkrét szolgáltatás, értékesítés teljesítéséhez kapcsolódik, de annak végzésére nem a támogató felé vállal kötelezettséget a támogatott, hanem harmadik fél (nem a támogató) felé teljesít, és a támogatás e harmadik fél felé történő szolgáltatás, termékértékesítés árát befolyásolja (csökkeni), úgy az a támogatottnál adóalapot képez, függetlenül attól, hogy mi annak forrása (állami költségvetés vagy más alrendszer), és attól is, hogy mi a tevékenység.

3. A visszafizetési kötelezettséggel adott támogatás lényegében hitelnyújtás. Ezért bármennyire is megköthetik a pénz felhasználását (abból mit lehet vásárolni, azt meddig nem lehet eladni, mire kell használni stb.), az nem áfaköteles bevétel.

Mikor áfás a támogatás?

A támogatások után más pénzösszeghez hasonlóan akkor kell általános forgalmi adót fizetni, ha ellenértéknek minősülnek. Azt, hogy ellenérték- e a támogatás, az áfatörvény 22. §-a alapján kell megítélni. A támogatás vagy a 22. § (1) bekezdésének szabálya (amely általános szabályt ad), vagy a 22. § (2) bekezdésének különös szabálya alapján lehet ellenérték. A 22. § (1) bekezdése szerint adóalap a teljesítésért járó ellenérték. A 22. § (2) bekezdése szerint az is ellenérték, amit a teljesítésre kötelezett a termékértékesítésért, szolgáltatásnyújtásért kap függetlenül attól, hogy azt a megrendelő vagy bármely harmadik személy adja.

A támogatás adókötelezettségének megítélésénél legelőször azt kell eldönteni, hogy a támogatás konkrét, egyedileg meghatározható termékértékesítéshez, szolgáltatáshoz járul. Ugyanis akár a 22. § (1) bekezdésének főszabálya, akár a 22. § (2) bekezdése által hozott különös rendelkezés alapján csak azok a támogatások részei az adóalapjának, melyek egy konkrét szolgáltatás, termékértékesítés teljesítésével közvetlenül kapcsolatba hozhatóak.

Már ezen az első rostán kiesnek az ún. klasszikus „intézmény”, illetve működést, illetve „működés-finanszírozási” támogatások, vagy a címzett és céltámogatások nagy része, mivel nem kapcsolhatóak egyedi teljesítésekhez (1. típusú támogatások). Amennyiben az adóalany az állami vagy önkormányzati költségvetésből nem meghatározott feladatra, hanem a működést finanszírozva részesül támogatásban, amelynek egy részét saját döntése alapján egy meghatározott tevékenységre fordítja, úgy a támogatás folyósítása nem jár áfakötelezettséggel. Ehhez hasonlóan nem áfás, ha az alapító által utalt rendes évi működést finanszírozó támogatás egy részét is igénybe veszi bizonyos, akár adóköteles tevékenységéhez kapcsolódó költségek fedezetére. Természetesen ekkor is lehetnek konkrét elvárások a támogató részéről a támogatott felé, a pénz felhasználását ellenőrizhetik is, az azzal való elszámolást is előírhatják, önmagában ezek a kötelezettségek nincsenek ok-okozati összfüggésben a támogatott tevékenységével, így áfakötelezettséggel ezek a támogatás folyósítások még nem járnak. (Vigyázat! Ez azt is jelenti, hogy ha az adózó kizárólag intézmény-finanszírozásból él, áfa levonási joga nincs, hiszen áfaköteles bevételt sem tud felmutatni.)

Nagyon fontos arra rámutatni, hogy ha a támogatást konkrét célhoz is utalják (például egy meghatározott feladathoz), nem eredményezi automatikusan annak ellenértékké minősítését. Ilyenkor további vizsgálat tárgya, hogy az adott tevékenységet kifejezetten a támogató megrendelésére végzi-e a kedvezményezett, a támogató valamilyen „hasznot akar-e húzni” a szolgáltatásból (például a támogatásból létrejött eredményre valamilyen módon jogot formál, valamilyen megkötést tesz-e stb.). Ha erről nincs szó, akkor a támogatás a meghatározott célú folyósítás dacára sem ellenérték [2.a.) típusú támogatások].

Itt általában arról van szó, hogy a támogatott nem a támogató megrendelésére végzi azt a tevékenységet, hanem azt egyébként is végezné, de a forrásai nem elegendőek, ezért forráskiegészítésben részesül. (Ennek jellemző, de nem egyedüli módja a pályázat.) Ilyen támogatásoknál előfordulhat, hogy a támogató kiköti, hogy szerepeljen a neve az elkészült terméken, a rendezvényeken, plakátokon stb. Ilyenkor az ügylet megítélése eléggé nehéz, abban mindig a konkrét szerződés, az utalás körülményei adnak eligazítást. Ha abból az a következtetés vonható le, hogy a támogató elsődleges célja az, hogy a létrejött termék, rendezvény, szolgáltatás stb. az ő reklámhordozója legyen, akkor az adókötelezettség megállapítható, analóg azzal, amikor a sportoló a szponzor reklámozásáért díjban részesül. Ha azonban a támogatás elsődleges célja a forrás kiegészítés, áfaköteles ellenértéknek nem tekinthető a támogatás. [Ezt alátámaszthatja más körülményekkel együttesen az, ha például olyan a piacon meg nem jelenő költségvetési szerv (esetleg egy minisztérium) adja, akinek előírt feladata a támogatások „osztogatása”]. Önmagában az, ha a támogatott a rendezvényén, plakátján, produkciójában stb. köszönetet mond a támogatónak – anélkül, hogy azt elvárnák tőle, arra kötelezettséget vállalna és a támogatást elsősorban e kötelezettségvállalásra tekintettel nyújtaná – nem alapozza meg az adófizetést.

Előfordul azonban, hogy a támogató nem lép fel a támogatott felé konkrét szolgáltatás megrendelőjeként – tehát nem vár el szolgáltatást, értékesítést a támogatottól –, hanem önként vállalt vagy jogszabályban előírt kötelezettsége csak arra terjed ki, hogy abban az esetben támogatást folyósítson, ha az adóalany egy másik fél megrendelésére a konkrét szolgáltatást, értékesítést teljesíti a támogató által közvetlenül meghatározott áron [2.c.) típusú támogatások].

Ugyancsak legtöbb esetben nincs közük az ügyletekben alkalmazandó konkrét ellenértékhez a különböző állami pénzalapokból a gazdasági szerkezet átalakításra, befektetés-ösztönzésre, kereskedelemfejlesztésre utalt támogatásoknak. E rendező elvek szerint a folyósított agrártámogatásokról is eldönthető, hogy e támogatások jellemzően nem részei az áfaalapnak. A befektetés-ösztönző támogatásokról általában elmondható, hogy nem képeznek adóalapot, mivel általában nem kapcsolhatók egyedi teljesítésekhez, hanem általában támogatnak egy tevékenységet, egy profilt. Ugyanakkor abban az esetben, ha a konkrét támogatási konstrukció – függetlenül attól, hogy egyébként a befektetéseket is ösztönzi –, az ellenértékké minősítés későbbiekben részletezett kritériumainak megfelel, az áfakötelezettség megállapítható. Így a konkrét szolgáltatáshoz, termékeladáshoz (például egy meghatározott kiállítás szervezéséhez) folyósított támogatás attól még lehet áfaköteles, hogy a befektetéseket is ösztönzi.

Ezek után maradnak azok a támogatások, amelyeket nem „általában” folyósítanak, hanem nevesítetten meghatározott termékeladásokhoz, szolgáltatásokhoz. Ezek a konkrét teljesítésekhez kapcsolódó támogatások vagy a 22. § (1) bekezdése vagy a 22. § (2) bekezdése szerint részei az ellenértéknek.

Támogatás, mint megrendelés ellenértéke

A 22. § (1) bekezdése alapján a támogatás ugyanolyan feltételekkel minősül ellenértéknek, mint bármely más jogcímen juttatott pénzeszköz: ha a támogató nevesített, meghatározott szolgáltatás, értékesítés megrendelőjeként lép fel a támogatottal szemben, tehát valamely magatartás teljesítését, vagy termék értékesítését várja el a támogatottól, úgy a támogatás a 22. § (1) bekezdésének főszabálya szerint ellenérték.

Itt a hangsúly a „megrendelő” státuszon van, tehát a támogató azért utalja a pénzt, mert cserébe vár valamint és megfordítva is igaz: a támogatott azért nyújtja a szolgáltatást, mert tőle azt a támogató megrendelte.

Ez az ok–okozati összefüggés, ez a teljesítési kötelezettség jellemzően szerződésből fakad, illetve ha a jogszabály pontosan körülhatárolja a szolgáltatást és a feleket, akkor szerződés nélkül közvetlenül jogszabályból. Ha a felek szerződést kötnek a támogatással finanszírozott tevékenység elvégzésére, és azt polgári jogi jogviszony keretében teszik, akkor a támogatás áfakötelezettsége megállapítható. A polgári jogi jogviszony úgy fordítható magyarra, hogy annak ellenére, hogy esetleg a felek között – mivel jellemzően költségvetési szervekről van szó – államigazgatási irányitási, felügyeleti, illetve esetleg a vezetők között munkaviszony van, a két szerv önként, többé-kevésbé gazdasági viszonyok által meghatározottan (és nem az előbb említett más jellegű kapcsolatból folyóan) tehát mellérendelt félként lép egymással szerződéses kapcsolatba.

A polgári jogi szerződés két egymással mellérendelt viszonyban álló fél egybehangzó akaratnyilatkozata, amelynek minden lényeges körülményre megállapodást kell tartalmaznia. A végzett tevékenységre, tehát a támogatott által nyújtott szolgáltatásra, amelyet a támogató felé kell teljesíteni, az érte nyújtott ellenszolgáltatásra. Ha ez hiányzik, nem beszélhetünk szerződésről, így az ez alapján folyósított pénzösszeg sem áfás.

Ezek jellemzően a tartalmában vállalkozási szerződés alapján bonyolított szolgáltatások: a megrendelő díj fejében (nevezzék azt akár támogatásnak) eredmény létrehozását várja el a támogatottól. A szerződés attól függetlenül vállalkozási szerződés lehet, hogy a felek nem nevezik annak. Ilyen szerződéseknél általában a megrendelő utasíthatja a vállalkozót, de főszabályként a munka (szolgáltatás) megszervezésére nem terjedhet ki az utasítási jog. Az ilyen jellegű szerződés alapján juttatott pénzösszegek általában áfakötelezettséget keletkeztetnek.

Mint látható e törvényhely szerint ellenértékké minősítésnek feltétele, hogy ok-okozati összefüggés legyen a végzett tevékenység és a juttatott pénz között.

Különösen problematikus a szerződéses ajánlat szóban történő elfogadásának elhatárolása – amelynek eredményeként polgári jogi szerződés jön létre – a munkaviszony alapján adott írásbeli utasítástól. Ez utóbbi nem alapozza meg az adókötelezettségét, ezért fontos a különbségtétel. Sok esetben előfordul, hogy a felügyeleti szerv vezetője (például miniszter) – aki a munkáltatója az általa felügyelt szerv vezetőjének (például egyetemi rektorának) – megbízza a szerv vezetőjét valamilyen tevékenység ellátásával, rendezvény, vásár stb. megszervezésével és erre pénzt folyósít. Ha a két fél között munkajogviszonyban adott utasításról van szó, az nem minősíthető szerződéses ajánlatnak, így nem jön létre a két fél között (polgári jogi) szerződés, csupán a felettes a munkaszerződésből folyó munkáltatói utasítási jogát gyakorolta. Ezért az ily módon utalt pénz sem jár áfa fizetéssel.

Röviden összefoglalva: az előzőekben foglalt főszabály szerint akkor adóalap a támogatás, ha van viszontszolgáltatás, a támogatónak valamilyen módon „érdeke", hogy a tevékenységet végezzék. Ugyanakkor nem viszontszolgáltatás az, ha a támogató csak elszámolási kötelezettséggel juttatja a támogatást, tehát csupán „érdek" és „megrendelés" nélkül arról akar megbizonyosodni, hogy ténylegesen arra fordítják, amire ő önzetlenül szánta.

A támogatások adóztathatósága kapcsán nem igazán egységes az olyan támogatások megítélése, amelyeket olyan tevékenység finanszírozására utalnak, amelyet a támogatottnak kötelezően (akár jogszabályban) előírnak, az ilyen tevékenység finanszírozására utalt pénzösszegek adókötelezettsége sem zárható ki. Gyakori az is, hogy a támogató a neki jogszabályban előirt feladat ellátásával más adóalanyt bíz meg, ilyen esetben az adókötelezettség már egyértelműbben eldönthető.

Hangsúlyozni kell, hogy az áfakötelezettség szempontjából közömbös, hogy a szóban forgó pénzt milyen elnevezéssel illetik, illetve hogyan minősítik számviteli elszámolás-technikailag. Amennyiben a pénzösszegért – nevezzék azt akár fejlesztési hozzájárulásnak is – valamilyen ellenszolgáltatásban részesül a juttató, úgy a pénzösszeg ellenérték, így áfaköteles. Az adózás rendjéről szóló törvény külön is rendelkezik arról, hogy az egyes jogintézményeket nem elnevezésük, hanem valódi tartalmuk alapján kell megítélni. Ha például egy önkormányzat fejlesztési célú végleges pénzátadásként juttat pénzt egy Rt.-nek, amely azonban kifejezetten konkrét önkormányzati intézmény hőszolgáltatásának biztosítása érdekében végzi a beruházást, az önkormányzat pedig a hőszolgáltatásra szerez jogot azáltal, hogy a beruházás értékének megfelelő összeget átadja az Rt.-nek, az áfa hatálya alá tartozó szolgáltatás ellenértéke. Az önkormányzat ellenérték fejében megszerzi a hőszolgáltatási igényéhez igazolódó, a beruházással létrehozott megnövekedett kapacitás igénybevételéhez való jogot, ezért az Rt. ellenértékért adóköteles (20%-os) szolgáltatást teljesít, függetlenül attól, hogy az azért juttatott pénzt fejlesztési célú végleges pénzátadásnak nevezik a felek.

Az OTKA keretében folyósított támogatások minősítésénél arra kell figyelemmel lenni hogy akkor minősül a támogatás ellenértéknek, ha egyrészt a kutatóintézet is szerződő félként szerepel a szerződésekben másrészt ha a szerződések a konkrét kutatási munka eredményének (amennyiben van) átadását elvárják a támogatás fejében, annak használati jogára is igényt tartanak, illetve „vevő” kijelölési jogot kötnek ki és nemcsak el kell számolni a pénz felhasználását. Az így utalt támogatás az általános feltételrendszernek való megfelelés okán ellenérték, így áfás. Természetesen a konkrét szerződés tartalmának vizsgálata az OTKA-nak utalt támogatásoknál sem mellőzhető.

Adó mértéke, bizonylatolás

A támogatások után olyan mértékű adót kell fizetni, amilyen adómérték alá tartozik az ellenszolgáltatás. Következésképpen mindig az ellenszolgáltatást nyújtónál keletkezik adókötelezettség. A fentebb taglalt esetekben – vagyis amikor a 22. § (1) bekezdésének főszabálya miatt, a megrendelés okán válik ellenértékké a támogatás – az ellenszolgáltatást nyújtónak számlázni (illetve nyugtát kibocsátani) kell a pénzösszeget folyósító felé, aki a számlán szereplő összeget az általános szabályok szerint levonhatja, (ha az nem tárgyi mentes tevékenységéhez kapcsolódik).

A szolgáltatást nyújtó – ha ellenértéknek minősülő támogatásból finanszírozza a tevékenységét – akkor a tevékenységgel összefüggésben felmerült áfa levonására is jogosulttá válik, feltéve természetesen, hogy nem tárgyi mentes a tevékenysége. Ilyenkor nemcsak az ellenértéknek minősülő támogatásra eső rész vonható el, hanem az adóköteles tevékenységgel összefüggésben felmerült teljes adóösszeg.

Az árat közvetlenül befolyásoló támogatások

Az előző alcím alatt ismertetett támogatások közös jellemzője, hogy a szolgáltatást azért nyújtja a támogatott, mert a támogató azt elvárja tőle [22. § (1) bekezdés].

Előfordul azonban, hogy a támogató nem lép fel a támogatott felé konkrét szolgáltatás megrendelőjeként – tehát nem várja el a szolgáltatást, értékesítést a támogatottól –, hanem önként vállalt vagy jogszabályban előírt kötelezettsége csak arra terjed ki, hogy abban az esetben támogatást folyósítson, ha az adóalany egy másik fél megrendelésére a konkrét szolgáltatást, értékesítést teljesíti. Ez a 22. § (2) bekezdésében szabályozott eset, amely a támogatások ellenértékké minősítésének – így adókötelezettségének – másik esetét tárgyalja.

A jogszabály szövege szerint az ilyen módon utalt pénzt minden további feltétel nélkül ellenérték és csak ennek egyik példaként említett különös esete az árat befolyásoló költségvetési támogatás.

Közvetlenül befolyásolja az árakat az, ha a jogszabály úgy rendelkezik, illetve ha a támogató olyan képviselőtestületi, vezetői stb. határozatot hoz, amely szerint a támogatást a támogatott által nyújtott szolgáltatások, termékek árainak kiegészítésére kell fordítani oly módon, hogy a tényleges igénybevevők ennyivel csökkentett árért juthassanak a szolgáltatásokhoz, illetve a termékekhez.

Az árat befolyásoló támogatások tipikus példája a társadalombiztosítási támogatás. A tb. támogatást a gyógyszertermékekre utalja az OEP (járulék igazgatóság), azonban nem lép fel megrendelőként, hanem amikor a gyógyszertárba betérő beteg vásárol – aki a jelen esetben megrendelő – a megrendelésre létrejött konkrét termékértékesítéshez jogszabály által előírtan támogatást kell folyósítania. A betegnek csak a támogatás összegével csökkentett összeget kell kifizetnie, tehát ez a támogatás az árat közvetlenül befolyásolja, így adóalapot képez.

Az árat befolyásoló költségvetési támogatások közös jellemzője, hogy a támogatottnál (vagyis a teljesítésre kötelezettnél ) adóalapot képez, ugyanakkor ez az adó nem hárítható át (számítható fel) adóként a támogató felé. Az ilyen módon juttatott támogatásra eső áfa ugyanakkor a megrendelő (tehát aki ténylegesen térít) felé sem érvényesíthető, azt a támogatásból kell megfinanszírozni. A támogatott a megrendelő felé – az előző példánkban a beteg felé – csak az általa térített összegre eső áfát érvényesíti. Számlázni csak a megrendelő (a beteg) felé lehet (az előzőek szerinti összegről), a támogató felé nem lehet áthárított adót tartalmazó számlát kibocsátani, mivel a támogató felé nem történik áfa hatálya alá tartozó szolgáltatásnyújtás. Közöttük bármilyen jellegű bizonylat kiállítása elképzelhető, ha abból a támogatott által fizetendő adó alapja, összege, mértéke stb. megállapítható. Például, ha 100 az ellenérték, amiből 60 a támogatás, 40-et térít a megrendelő, csak 40 után kell adót fizetni a megrendelőnek, míg a szolgáltató a 100-ra vonatkozó áfát fizeti meg a költségvetésbe.

A lakossági víz és csatornaszolgáltatáshoz nyújtott támogatások nem minősülnek az árat közvetlenül befolyásoló támogatásnak – így nem áfásak –, tekintettel arra, hogy az nem közvetlenül csökkenti a lakosság által fizetendő díjat, hanem azt a tevékenységet ellátó önkormányzatok tevékenységével összefüggő ráfordításokat ellentételezi, és majd az önkormányzat saját hatáskörben rendeletben határozza meg a díjtételeket. Így csak a lakosság által fizetett díjtétel áfaköteles.

A szociális törvény alapon nyújtott étkezési támogatásoknál, ha azokat nem egyedileg osztják le a konkrét már teljesített étkezésekhez, szolgáltatásokhoz, hanem intézményfinanszírozásként utalják, úgy ez a támogatás nem keletkeztet áfakötelezettséget, az ugyanis nem hat az árra közvetlenül.

Az önkormányzatnak azonban jelenleg is lehetősége van, hogy az étkeztető által adott egyedi, nem jogszabály által előirt kedvezményt finanszírozza. Az erre a célra folyósított támogatás továbbra is az árat közvetlenül befolyásolja, így áfaköteles.

Az étkeztetés költsége általában nyersanyag költségből és rezsiköltségből áll. A rezsiköltség fedezetét legtöbbször „intézmény finanszírozás” keretében, nem külön „megpántlikázva” utalják át, mert az ilyen esetekben az nem képez adóalapot. A dolgozók (alkalmazottak) általában a nyersanyagköltségért étkeznek, amely – mivel ennyi a térítés összege – az általános szabály szerint [22. § (1) bekezdés] adóalapot képez. Amennyiben a dolgozó által térített összeg az étel forgalmi értékéhez képest aránytalanul alacsony (kb. 40–50%-os), úgy nem a térítés összege, hanem a forgalmi érték az adó alapja. Amennyiben bár nem aránytalanul alacsony a dolgozói térítés, de a nyersanyagköltségre való kiegészítést nem intézmény-finanszírozás címén utalják, úgy a nyersanyagköltség az adó alapja.

Az étkeztetéshez utalt támogatások kapcsán érdemes szólni az ún. nevelési segélyről. A nevelési segélyt két módon folyósíthatják: vagy közvetlenül a szülőnek (akinek azt a gyermek étkeztetésére, ruházkodására kell fordítania) vagy az étkeztető iskolának. Mind a két esetben a szülő pénze a segély, a szülő amikor a közvetlenül neki utalt pénzösszegből megvásárolja az étkezést, az áfát is tartalmazó árat fizeti meg. Ugyanúgy, ha közvetlenül az iskolának utalják, nemcsak a szülői tényleges térítés, hanem a nevelési segély összege is – amely az intézményben szokásos térítési díjra egészíti ki a szülői térítést – beletartozik az adóalapba. Az étkeztetés áfájáról külön fejezetben szólunk részletesen.

Az árat befolyásoló támogatások körében célszerű megemlíteni az ún. mecénási támogatásokat. E támogatások valamely produktum (könyv, film, színházi előadás stb.) létrejöttét segítik önzetlenül, anélkül, hogy azt megrendelnék, illetve az értékesítési árat (jegy árát) közvetlenül megkötnék. Természetesen előfordulhat, hogy a támogatás is közrejátszik abban, hogy alacsony árszintet tudnak tartani, de közvetlen összefüggés – így árat befolyásoló jelleg – nem mutatható ki, ezért nem jár áfa fizetéssel az ilyen támogatás utalása.

A mezőgazdasági és élelmiszeripari exporttámogatás konkrét, egyedi értékesítéshez kapcsolható, azonban nincs közvetlenül egyenes befolyással az értékesítési árra, hanem csak az értékesítés területi megoszlását kívánja alakítani, az exportot kívánja serkenteni. Más kérdés, hogy a támogatást is figyelembe véve az exportáló – versenyképességét javítandó – esetleg olcsóbban adhatja a terméket, azonban egyenes ok – okozati összefüggés nem mutatható ki. Ezért ez a támogatás sem számítandó bele az adó alapba.

Általános rendező elv, hogy annál a támogatásnál, amely csak az áfatörvény 22. § (2) bekezdése miatt része az adó alapjának, nem a támogató megrendelésének ellenértéke, a támogatott felé nem történik az áfatörvény hatálya alá tartozó szolgáltatásnyújtás. Így a támogatás folyósításához számlakiállítási és adóáthárítási kötelezettség, valamint lehetőség nem kapcsolódik. A támogató és a támogatott azonban bármilyen formájú és tartalmú bizonylat kiállításában megállapodhat, feltétel azonban, hogy a kibocsátó az áfatörvény 46. §-a szerinti, az adó nyilvántartására vonatkozó követelményeket teljesítse.

A költségvetés részéről folyósított, a fogyasztói árkiegészítésre jutó áfa bizonylatolása magával a nyomtatvánnyal (azaz a fogyasztói árkiegészítés lehívási igényével) történik. (Az adóhatósági ellenőrzés – többek között – azt vizsgálja, hogy az igényelt fogyasztói árkiegészítés áfatartalmát az adózók fizetendő áfaként bevallották-e és befizették-e, illetve milyen ütemezésben került sor ezekre, tehát valóban azokban az elszámolási időszakokban tették-e ezt meg, ahogyan az áfafizetési kötelezettség az áfatörvény előírásai szerint keletkezett.)

A tulajdonképpeni megrendelő, igénybevevő (általában a lakosság) felé az áfatörvény értelmében az általa fizetendő (a támogatással csökkentett) árat, a nyújtó felé fennálló tartozását kell dokumentálni. Nem tilos ugyanakkor, hogy a bizonylat az áfatörvény előírásain túl további, a fogyasztó, a biztosított és egyéb igénybevevő számára lényeges vagy tájékoztató jellegű információt (így pl. a más által folyósított, az árat közvetlenül befolyásoló támogatás összegét) is tartalmazza.

Válasszunk ki egy adóalanyt a fentiek szemléltetésére, aki erőművet működtet. Egyik blokkja felújításához egy elkülönített állami pénzalapból pályázat útján 100 támogatást nyer el. A támogatás összegét nem kell az erőműnek áfával számlázni a költségvetés felé, az nem keletkeztet nála áfabefizetést. A támogatásból beszerzett eszközök adótartalma 20, amelyet teljes egészében levonhat, mivel az eszközöket adóköteles villamos-energia termeléshez használja és nem szolgáltat senkinek ingyenesen energiát. Ha az energiát a dolgozóinak ugyan ellenértékért de a forgalmi értékhez képest aránytalanul alacsony áron juttatja (1 helyet 0,4-ért), a törvény kifejezett rendelkezése szerint [22. § (7) bekezdés] egyértelmű, hogy nem kell a hatósági ármegállapítás miatt az adóalapnövelést alkalmazni.

Amennyiben az erőmű ingyenesen is szolgáltatna áramot bizonyos fogyasztók részére, akkor a tevékenységgel összefüggő beszerzési áfa levonásának szempontjából annak van jelentősége, hogy az ingyenesen nyújtott szolgáltatás valamely törvényben vagy kormányrendeleten alapul. Amennyiben igen, úgy a 33. § (1) bekezdés b) pontja szerint – a 9. § (3) bekezdés a) pontjával összevetve – a teljes beszerzési áfa levonható, míg ha nem törvényen vagy kormányrendeleten alapul az ingyenes szolgáltatás, akkor a beszerzési áfának kizárólag az…